Mai napi mottó: "„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik is, nem tér el attól.” (Péld 22:6)"

Ma: 2025. április 20. vasárnap,
Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnapja van.

Mai napi mottó: "„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik is, nem tér el attól.” (Péld 22:6)"

Aktuális információk

Sillinger Ferenc gondolatai

„A „keresztény” iskola azért tanít és nevel, hogy belülről alakítsa az embert, mert minden tudás, mely mögött nem áll biztos erkölcsi háttér, holt tudássá lesz.”  

Intézményünk Pedagógiai Programjából idéztem mely úgy gondolom, egy mondatban összefoglalja oktatási és nevelési elveinket, melyek alapján tanítjuk a ránk bízott gyermekeket.

A hétköznapokban zajló iskolai munka során is időt kell szakítani, néha összegezni az elvégzett feladatokat, hogy azok valóban összhangban vannak-e iskolánk megfogalmazott küldetésnyilatkozatával, elvégzett pedagógiai munkájával.  

De mit is vállaltunk?

  • Keresztény módon, a szeretet szellemében neveljük, tanítjuk a ránk bízott tanulókat. 

Naponta veszünk részt iskolai imán kápolnánkban, havi rendszerességgel az iskolai szentmisén, éves szinten zarándoklaton, Gizella – napon, rózsafűzér imán a békéért,  karácsonyi rorátén iskolai és tagozatszinten. Az év folyamán többször van lehetőségünk a hitéletben szervesen résztvevő tisztelendő, főtisztelendő, tiszteletes, lelkész, nővér, vagy akár a fenntartó veszprémi érsekkel találkozni és beszélgetni.

  • Megkönnyítjük az óvoda és iskola közötti átmenetet, a zökkenőmentes beilleszkedést.

Kapcsolatban vagyunk a környezetünkben lévő óvodákkal, nevelőkkel szülőkkel, hogy megkönnyítsük az iskolaválasztást, illetve, hogy minden tanuló a neki megfelelő oktatásban részesüljön. 

  • Támogatjuk, elősegítjük egyéni képességeik kibontakoztatását.

Ékes bizonyítéka e feladat teljesítésének iskolánk kápolnájában az ablakok díszítése, mely tanáraink felkészültségéről, tanulóink alkotókedvéről, tehetségéről tanúskodik. 

De ugyanez elmondható a szavaló-, versmondó-, ének-, szövegértő-, biológia-, matematika-, nyelvtan-, vagy olvasásversenyek elért eredményeinkről is. 

Erre példa az idei Tudásbajnokság vármegyei döntője, első osztályunkból 7 tanuló vett részt a megmérettetésen, közülük 5-en jutottak tovább a Szegeden rendezett országos döntőbe.

  • Csökkentjük a gyerekek szocio – kulturális környezetéből vagy eltérő érettségéből fakadó különbségeket. 

Ennek érdekében felkészült szakemberek vizsgálják és képzik a gondjaikra bízott tanulókat logopédiai, SNI, BTM-es és felzárkóztató foglakozásokon. Az eltérő idegrendszeri érés elősegítésére mesehallgatással egybekötött csoportfoglalkozáson vehetnek részt és mellette az iskolai TSMT torna is ezt a célt szolgálja.

  • Fontos feladatunk a személyiség harmóniájának, belső békéjének megteremtése, a morális kérdésekre adott válaszok megbeszélése.

Színtere az iskolai hittan-, és etika óra, melyen hozzáérő szakemberek adnak választ a felmerülő családi-, iskolai, vagy társadalmi jelenségekre.

  • Törekszünk a helyes beszéd, a szókincs bővítésére, ünnepnapjaink méltó megünneplésére.

Valamennyiünk közös feladata a szép, választékos anyanyelv használata, fejlesztése, az ünnepi megemlékezések fontosságának hangsúlyozása. 

Végezetül álljon itt egy befejező idézet ismét a Pedagógiai Programunkból:

„Küldetésünk, olyan iskola megteremtése, mely szerves összképet adva a világról segít elhelyezni magunkat benne, hogy érezzük életünknek és a közösségnek az értelmét és a célját, vagyis az önzetlen társadalmi felelősségvállalásnak a forrása.”

Oldalsáv
Cookie-kat használunk, hogy javítsuk a weboldal használat élményét. A weboldal böngészésével elfogadod a cookie-k (sütik) használatát.
Írd be milyen tartalom iránt érdeklődsz.