Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Szeretettel köszöntök mindenkit az új tanév kezdetén!
A Veni Sancte misén sok jelzővel és bonyolultnak tűnő módon köszöntöttem, szólítottam meg az itt jelenlévő embereket. Miért?
Mert mindenkinek szerettem volna megadni a maximális tiszteletet. Mi, emberek törekedünk tisztelni, elismerni mindazon tevékenységet, amelyet embertársaink végeznek, folytatnak, életformaként, hivatásként élnek meg.
A szentmise elején a nyolcadikos és hetedikes gyerekek vezették be az elsősöket. Ez a szokás szintén a kölcsönös tiszteletről szól. A kicsik felnéznek a nagyokra, a nagyok pedig óvatosan, a kicsiket tisztelve terelgetik őket.
Ha pedig figyeltetek, gyerekek, akkor nektek azt mondtam: „Kedves, jó gyerekek, kedves, jó elsősök!” Ez nem azt jelenti, hogy a többi, felsorolt felnőtt nem kedves és nem jó, hanem azt, hogy számotokra külön szerettem volna hangsúlyozni, hogy jók vagytok. Nem vagytok rosszak. Az lehet, hogy néha rosszalkodás zajlik, de rosszak nem vagytok!
Élt egyszer itt a Földön egy Jézus nevű istenember, aki nagyon, de nagyon szerette a gyerekeket! Képzeljétek, egyszer azt mondta: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké Isten országa!” (Mk 10,14) …… és akkor néhány gyermeket az ölébe vett… és azok a gyerekek hirtelen nagyon nagy biztonságban érezték magukat.
- Gyerekek! Jó dolog biztonságban lenni?
- Kedves Felnőttek, jó dolog biztonságban lenni?
Igen. A Jóisten közelsége mindig biztonságot ad. Ez az iskola, és úgy egyáltalán az egyházi oktatás, nevelés intézményei mind-mind Jézus biztonságot adó tanítása köré szerveződnek. Ha úgy tetszik, 2000 éves a pedagógiai programunk! Kedves szülők, ha netán szeretnétek látni a pedagógiai programunkat, és nincs WiFi, kérem, nyissátok ki az Újszövetséget és olvasgassátok! 😊
Ha sok a terhünk, és elmondunk egy imát, az biztonságot ad. Ha átadjuk, „fel-adjuk” terheinket a Jóistennek, az biztonságot és megnyugvást ad. Ha Isten kezébe helyezzük életünket, az biztonságot és megnyugvást ad. Ha a Jóisten ölébe ültetjük gyermekünket, az biztonságot és megnyugvást ad.
Kedves Gyerekek!
Mi itt, a Ranolder iskolában arra törekszünk, hogy ti biztonságban legyetek. Azt szeretnénk, ha egy kicsit olyan lenne az iskolai élet, mintha Jézus ölében ülnétek.
Ennek érdekében nagyon sokat dolgozunk, (néha küzdünk..), sok felkészült tanítót, tanárt és segítő szakembert alkalmazunk. Krisztus- és gyermekközpontúak vagyunk, voltunk, leszünk! Ha úgy tetszik, hivatásunk a Krisztus- és gyermekközpontú nevelés.
Martos Levente Balázs püspök atya egy konferencián azt mondta, hogy „a hivatás az egész élet odaadása egy nagyobb cél szolgálatában”. Aki így tanít és nevel, annak egész élete ebben a szép tevékenységben teljesedik ki, és ez az élet egy hálás válasz lesz arra, amiért az Isten megteremtett bennünket és talentumokkal halmozott el. Nálunk nagyon sok kolléga „hivatásos” kolléga! 😊 Hivatásuk a nevelés!
Kicsit legyünk adatalapúak is: 2010 óta folyamatosan csökkent a gyermeklétszám, amely az akkori 280-ról 2024-re 150 főre apadt. Az elmúlt tanévet 159 tanulóval kezdtük el, jelenleg 178 tanulónk van. A 12 százalékos növekedés ebben a kisvárosban, gyermekínséges időben bizakodásra és hálára ad okot. Egyrészt bizakodunk a további növekedésben, másrészt folytatjuk az innovációt és bizony hálásak vagyunk a Fenntartónak, a Veszprémi Főegyházmegyének az értő és folyamatosan konstruktív együttműködésért, lelki, szellemi és anyagi támogatásáért!
Hálásak vagyunk továbbá kollégáinknak a fegyelmezett, tisztességes és innovatív munkájukért!
Szeretném bemutatni új kollégáinkat is. A gyermek-, kamasz- és emberszeretetéről ismert magyar szakos Boda Orsolyát, az ugyanabból a középiskolából érkezett, stabil, kiszámítható és korrekt matematika–informatika szakos Varga Lászlót, illetve az elmúlt öt évben gondosan nevelt kislányaival otthon lévő Nagy-Kardos Barbarát, aki angolt tanít majd gyermekeinknek.
A negyedik új nevelőnk pedig nem más, mint Tüttő Ágoston atya, akit Érsek atya keszthelyi szolgálattal bízott meg.
Kedves Ágoston atya! Ilyen szakállal hittant tanítani már fél siker! Sem Mózest, sem Illést, sem Szent Pétert nem lesz nehéz közel hoznod a gyerekekhez! Nagyon örülünk neked!
A rezi tagintézménybe is érkeztek új kollégák: Tarsolyné Mód Krisztina, aki egy országos matematika- és magyarversenyeket halomra nyerő diákunk, Lóci édesanyja, tanítónő lesz. Illetve Nagy-Pallagi Éva, aki biológiát és testnevelést tanít majd a gyerekeknek. Köszöntjük őket is!
Külön kiemelem és köszönöm a Kiskastély Óvoda és a Laky Demeter Tagiskola dolgozóinak áldozatos, sokszor érzelmileg sem könnyű munkáját és kitartását!
Kedves Jelenlévők!
A Ranolder névnek – az Alapítóhoz méltó módon – a minőséget, a megbízhatóságot és a biztonságosságot kell sugallnia! Erre törekszünk. Az a holisztikus, Krisztus- és emberközpontú pedagógiai csomag, amelyet az elmúlt években összekovácsoltunk, egyedülálló.
Törekvéseinket röviden talán úgy írhatnám le, hogy krisztusi szemlélettel, az Ő alapvetéseivel szeretnénk választ és gyógyírt adni az egyáltalán nem krisztusi korszellemű társadalmunk kihívásaira és annak káros következményeire.
Sorolom pedagógiánk főbb elemeit:
- Igényes, korszerű oktatás,
- közösségi imaélet,
- szakszerű mesepedagógia,
- gyermekpihentetés,
- mozgásterápia,
- különböző nagymozgásos sportágak,
- tehetséggondozás,
- idegrendszeri harmonizáció,
- a rászorulóknak iskolapszichológia, gyógypedagógia és különböző fejlesztések,
- a karácsony és húsvét méltó, mégis elményszerű megünneplése,
- élményalapú zenepedagógia és énekkar,
- innovatív technikaoktatás,
- teremtésvédelmi tudatosság.
Belső és külső tereinket a környezetpszichológia szemléletével szépítjük, élhetővé, barátságossá tesszük. Mindez egy tanulási folyamat, amelynek egyes elemeit folyamatosan monitorozzuk, fejlesztjük. A mai nappal például elindult a belső kommunikáció fejlesztését szolgáló munkacsoport tevékenysége. De van teremtésvédelmi munkacsoport és egyéb szakmai közösségek is!
Nevelői és dolgozói közösségünket sem hanyagoljuk el! Lelkigyakorlatokon, csapatépítő tréningeken, rekreáló elvonulásokon fűzzük szorosabbra kohéziónkat. Jobb hangulatban, lelkileg megerősödve bizony hatékonyabban és hitelesebben tudjuk végezni nevelői, oktatói tevékenységünket.
Kedves Vendégeink!
Krisztus egy nagyon szép mondata jusson eszünkbe gyakran: „…én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (Jn 10,10)
Szeretném, ha ez az élet és a bőség jellemezné közösségünket, intézményünket, belső és külső kommunikációnkat is! Az ebből fakadó biztonság pedig létünk alapja.
Kedves Szülők!
Ültessük gyermekeinket EGYÜTT Krisztus ölébe! Törekedjünk erre!
Mai utolsó, de fontos tennivalóm, hogy elmondjam a tanév elején szokásos mondatot:
A Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda 3. (harmadik), az anyaintézmény 23. (huszonharmadik), a történelmi Ranolder intézmény 145. (száznegyvenötödik) tanévét, a 2026/2027-es tanévet ezennel ünnepélyesen megnyitom.





