Veni Sancte szentmisével kezdődött az új tanév Keszthelyen, a Kis Szent Teréz-bazilikában, ahol diákok, pedagógusok, lelkipásztorok, szülők és családok együtt kérték a Szentlélek segítségét, vezetését és áldását az előttük álló tanévre. Az ünnepi alkalom szép és jelképes mozzanata volt, amikor a nyolcadikosok kézen fogva vezették be a templomba az iskolai közösség legfiatalabb tagjait, az első osztályos gyermekeket.
A szentmise kezdetén Udvardy György érsek szeretettel köszöntötte a jelenlévő lelkipásztorokat, intézményvezetőket és munkatársaikat, a pedagógusokat, szülőket és diákokat. Kiemelte: jelenlétük az összetartozást fejezi ki, hiszen valamennyien ugyanabban az Istentől kapott szolgálatban szeretnék végezni hivatásukat az előttük álló tanévben. Erre a szolgálatra kérte a közösséggel együtt a Szentlélek áldását.
A veszprémi érsek homíliájában arra hívta a tanévkezdő ünnepség résztvevőit, hogy szülők, pedagógusok, diákok és lelkipásztorok együtt kérjék a Szentlélek segítségét. „Kérjük azt a Szentlelket, aki az igazságnak a Lelke. Mert meg akarjuk ismerni az igazságot, mert igaz módon akarunk élni, hiteles emberként akarjuk élni az életünket” – fogalmazott.
Az érsek hangsúlyozta: a tanév kezdetén különösen fontos annak bizonyossága, hogy Isten nem hagyja magára az embert. „Már előre jó tudni, hogy Isten velünk marad. Isten mindig velünk van az ő Szentlelke által.” A Szentlélek ajándékai – az értelem, a tudomány, a jámborság, az Úr félelme és az erősség lelke – mind szükségesek a mindennapi élethez, mindenekelőtt pedig ahhoz, hogy megtanuljunk szeretni. „Jó tanítványok akarunk lenni a szeretet iskolájában” – mondta a főpásztor.
Udvardy György rámutatott: a hitet és a tudást nem egymással szemben álló területekként kell szemlélni. A tudás, a hit és a szeretetből fakadó cselekvés nem különálló szeletei az életnek, hanem egységet alkotnak. Éppen ezért a katolikus iskola „Isten megismerésének, az ember megismerésének, a szeretet megtanulásának a szentélye”.
A veszprémi érsek a szülők, pedagógusok, intézmények, lelkipásztorok és a fenntartó kapcsolatában különösen is kiemelte a kölcsönös bizalom jelentőségét. „A legjobbat akarjuk mindannyian a gyermek számára”: a boldog, igazságban és Szentlélekben megélt, méltó életet, valamint azt, hogy a fiatalok képessé váljanak felelős döntéseket hozni.
A főpásztor szerint a hit, a kultúra és az ismeretek továbbadása a mesterséges intelligencia által is alakított világban különösen nagy feladat. A katolikus oktatás szereplőinek ezért bizalmi szövetségben kell együttműködniük, és tudatosan képviselniük mindazokat a szempontokat, amelyek a gyermekek nevelését és jövőjét szolgálják. „Mennyire szükséges, hogy ezt a biztonságot és bizalmat egymás felé is nagyon tudatosan építsük” – hangsúlyozta Udvardy György érsek.
A szentmise zenei szolgálatát a Ranolder Iskola Schola Patrona Hungariae kórusa végezte.




















